bugrisblog

Nem, nem repültünk vissza az időben, csupán majd 90 év után ismét eszébe jutott valakinek, hogy proligyerekeket vigyen a Balatonhoz. (Bár gyanítom, hogy a Tanácsköztársaság idején nem a nyaralóknak kellett összetarhálnia a buszravalót.) Tudom, hogy vannak akik jó ötletnek tartják azt is, hogy évente egyszer hajléktalanokat hívjanak meg a legpuccosabb éttermekbe. De magyarázza el már valaki, mire is jó ez: Vendégségben a legszegényebb a leggazdagabbnál

A Nagy Októberi Szocialita Forradalom 90. évfordulóján nézegesse a halott Lenint. Esetleg tegyen látogatást mauzóleumában.

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt ugyan még ma sem értem, miben nyilvánult meg, hogy feláldozta hű életét, de az iskolában megtanulhattam, hogy szinte minden nyelven beszélt, percek alatt olvasott el könyveket, sakknagymester volt (igen, még Kádár elvtársnál is nagyobb), valószínűleg még különféle salakanyagai is a szovjet népgazdaság legértékesebb alapanyagai voltak.

És akinek még nincs programja a mai ünnepi délutánra, siessen a Marx Károly Társaság és a Május Elseje Társaság konferenciájára, ahol igazán érdekes témákkal várják. Bevallom, én is várom az elbeszélést Leninről és a sivatagi beduinokról.

Szögezzük le, nincsen semmi meglepő a Talmácsi sikerét követő közhangulatban. A szurkolók örülnek, az irigyek savanykodnak, a politikusok dörgölőznek, és a politika megszállott rajongói azonnal elkezdtek polemizálni, merre húz a friss világbajnok. Már két éve, emlékezetes és sokféleképpen értelmezhető brnoi táblás üzenete komoly vitát váltott ki, amely most új erőre kapott. A vérjobbosok persze visítva élveznek Talma hazaszeretetének megnyilvánulásain és rögtön az ő fiuknak kiáltják ki, a vérbalosok meg azonnal kijelentik, akkor most már neki sem tudnak szurkolni, mint anno Egérnek vagy Kokónak. Az az apróság közben elkerüli a mindent a politika durván polarizált szemüvegén keresztül látók figyelmét, hogy Talmácsi soha nem tett semmilyen politikai kijelentést, és többször is cáfolta, hogy magyar szurkolóinak szóló üzeneteinek bármiféle más felhangja lenne.

A mostani azonban egyáltalán nem rendkívüli, évek óta ez történik minden hasonló esetben. Igen, vannak, akiknek ismernie kell az elkövető pártállását, hogy örülni tudjanak egy Nobel-díjnak, olimpiai aranyéremnek vagy éppen egy szépen kiénekelt magas cének.

Ne hagyjuk, hogy politikától fűtött drága honfitársaink állandó kétségek között hánykolódjanak! Tegyük nyilvánossá az ismert és kevésbé ismert nagyjaink politikai preferenciáit! Szerencsére a fideszes hírességek már megtették az első lépéseket a kossuth téri pódiumokon, hogy aztán a legutóbbi kampányban a szocialisták is kövessék a példájukat. Ez kell a magyar hazafinak/köztársaság barátjának! De ne álljunk le itt, hozzunk létre egy, a Matuláéhoz hasonló adatbázist, ez esetben a beírt magyar/állampolgár/lakos/ember nevére kiköpné az illető pártállását. Hiszen a magasabb összefüggéseket szeme előtt tartó embernek tudnia kell, hogy egy celebritás a Heti Hetes vagy Pörzse összegyűjtött műveit tartja-e a szekrénybe zárva.

És máris könnyebb az élet a politika megszállotjainak. Gyorsan utána lehet nézni, melyik művészt érdemes megtapsolni egy koncerten, egy vendéglő séfje a megfelelő szájíz szerint főz-e, és persze hogy lehet-e örülni egy sportsikernek.

Gyurcsány Ferenc javaslatai nyilván hosszú és gondos töprengés eredményeként születtek meg. Bölcsességét nem megkérdőjelezve bennem mégis kétségeket hagyott. Nem tudom, hány tehetséges, vagy legalábbis a szakmáját tisztességen művelni tudó politikus van ebben az országban, de nekem nem tűnik úgy, hogy a tisztesség és a szürkeállomány robbanékony elegye feszítené belülről a parlament és a pártszékházak falait.
Nagyon várom hát, hogy a köztársaság miniszterelnöke megnyilatkozzon, mi motiválta javaslatait. Ha egy politikus nem tölthet be több posztot, többre vagy kevesebbre lesz szükségünk belőlük? Tényleg ennyire jól el vagyunk látva alkalmas jelöltekkel? Több politikust az országnak, több politikust az embereknek?

Ez a bombaüzlet, ez a magyaros kreativitás, nem a Rubik-kocka.
Olyan, akár Milo szindikátusa a 22-es csapdájában. Mindenki részesedik belőle.

Weiszenberger most ugyan lebukott, de talán kevéssel megússza, és hát úgyis jutott neki elég.
Aztán a minisztériumban az elvtársak is részesednek belőle.
A politikára és a botrányra, pláne a politikai botrányra éhes közönség is jól jár.
A nézettség, olvasottság emelkedik, így aztán a média is részesedik belőle.
A legnagyobb nyertes persze F. K. vállalkozó, akinek ugyan le kell adnia a sápot, de így is megkaphatja a pályázati támogatást, ráadásul további busás hasznot húzhat a videokazetták értékesítéséből.
Micsoda zseniális üzleti szellem, hát mondhatná-e bármelyik brüsszeli bürokrata, hogy nem volt érdemes a támogatásra. Igen, Európa innovatív képessége is gyarapszik.

Hiába, ez az igazi pozitív összegű játék, a gazdaság motorja. Hiszen nyilvánvalóan mindenki részesedik belőle.

Abban a csodálatos világban, amiben Havas Henrik és Kelemen Annácska románca nyújtja a fényt, miről is lehetne még beszélni. Ez minden örömmel megtölti lelkünket. Ugyanakkor hajléktalanválogatottunk is jól szerepelt a legutóbbi tornán. (Rossznyelvek kérdik meg csak ilyenkor, melyik téren szállásolták el őket.)
De van még egy csapat, amelyik óvó szemeinkre igényt tarthat. Hát nem foglalkozunk már az elzártak válogatottjával?
Sajnos a játékosok jönnek-mennek, de egy nagyszerű csapatot nem lehet leírni, a magyar kispályás válogatott nem is olyan kispályás. Az elmúlt évek aranycsapata megremegtette az ország közvéleményét.

Birtokomba került Zuschlag János rövid vallomása, mely után a kecskeméti ügyészség őrizetbe vétele mellett döntött.

További szivárgás esetén részletekről később bővebben.

 

Nem mondhatnám, hogy az izgatottság eszemet venné, amikor öregecskedő rocksztárok vissza- és visszatéréséről hallok. Nem jellemző ezekre a koncertekre, hogy bármi újdonsággal előrukkolnának. Minek is, a közönség úgyis nosztalgiázni megy, el tudna képzelni bárki egy Stones-koncertet a „Satisfaction” nélkül? Na ugye, ez kell az öreg rockereknek, meg sör, meg a muff, persze. A fiatalok és a helyszínre rendelt mentőorvosok pedig elüthetik idejüket azzal, hogy találgatják, milyen kölcsönhatásba lépne a színpadon a defibrillátor az elektromos gitárral. Egyszóval az öreg rockzenész számomra csak szimplán unalmas.

De milyen lehet egy öregecskedő punk? Nem sok jóra számítok, forradalmár ne kezdjen államot vezetni, punk pedig ne öregedjen meg. Nem tesz jót az imázsnak. A hatvanas Johnny Rotten talán annyit adhat a műfajnak, mint az agonizáló Fidel a világforradalomnak.

Mégis, hazánk sajátos történelmi fejlődése miatt valahogy ide kevés jutott a punkból. Most pedig a műfaj királyai készülnek ismét feleleveníteni az emlékeket. Erre azért mégis inkább kíváncsi vagyok.