bugrisblog

Mivel a vizitdíjat jó eséllyel el fogja törölni a nép (annak fideszes kisebbsége, illetve a zemberek, tetszés szerint), nem árt előre gondolkodni egy alternatív ötleten. Sokszor megkapja a blogger is, hogy csak kritizálni tud, ezért most jó tanáccsal igyekszem a tájékoztatással amúgy is igen elfoglalt apparátus segítségére.

A vizitdíjautomatákat alakítsuk át sorsjegykiadó automatákká, és vezessük be a Nemzeti Egészségügyi Sorsjátékot!
A siker nem is lehet kérdéses abban az országban, ahol virágozni képes Európa egyik legkisebb nyeremény visszafizetési rátájával működő szerencsejátéka. Még kötelezővé sem kell tenni.

És mit nyerhetnének a szerencsések? Ingyenes kezelés, -kivizsgálás, -kórházbeutaló, -gyógyszercsomag, a lehetőségek határtalanok. Slágernyeremény természetesen a top várólistás helyek kiosztása lehet.
Ugye emlékszünk, a Merkur-listák idején tombolt a gépkocsinyeremény-betétkönyv népszerűsége is.

Aki pedig több sorsjegyet vesz, nagyobb eséllyel nyer. Megvalósul a jogalkotók álma is, hogy többletszolgáltatásért fizetésre szoktassa a betegeket. Ugye, csak össze lehet egyeztetni mindenki örömére a hiánygazdaságra adott kádár-kori válaszokat a liberális egészségpolitikai elvekkel is?

Ne mondhassa már bárki, hogy a blogger csak fikázni tud.

Nagyon helyes, ha egy ország vezetője életvezetési tanácsokat ad. Nyilván ért ehhez is, hiszen mégis csak szerteágazó tudásának köszönheti a magas posztot. Mikor Szaddám elmélkedéseit hallottam a tisztálkodás helyes irányelveiről, akkor is arra gondoltam, hát csak nem véletlenül lett országvezető.

Természetesen meg sem fordul a fejemben a gondolat, hogy bármiféle hátsó szándék vezetné a miniszterelnököt, hogy esetleg ismét csak meglovagolná a bulvár éppen aktuális hullámát.
A recept mindenesetre meglepően eredeti és egyszerű. Kevesebbet enni és többet mozogni. Nem is olyan bonyolult, ugye…

Csak arra szeretném kérni, Minisztrelnökúr, mindannyiunk érdekében, ha nem látja át a komolyabb összefüggéseket, akkor óvatosabban bánjon a blogtémáival!
Mert a pénzpiaci elemzők holisztikus szemlélettel tekintenek a világra. És egy ilyen napon:
- Kiderül, a kövér emberek olcsóbbak az államnak.
- A magyar miniszterelnök fogyásra buzdít.
=> Esik a forint.
...mint az egyszeregy.

Tudom, hogy nem a legelegánsabb, de végtére is kocsmában lennénk, meg hát Gál J. Zoltán családi okokra hivatkozó lemondása mégis olyan magas labda, amit nem lehet elégszer és elég keményen lecsapni:
Szóval, a politikai karrierjének mi is volt az oka?

És ez felvet egy hazánkban sajnos nem túl abszurd kérdést. A kinevezéseket miért nem indokolják meg? A leváltásokat, lemondásokat meg szokták. Úgy, ahogy. Corry kommentjére reagálva, igen ez is a Kor egyik öröksége: Egészségügyi okok miatt; új tisztségére való hivatkozással; nyugdíjazását kérte; érdemei elismerése mellett… Mintha rosszul még senki nem végezte volna a dolgát.

Be kéne tehát vezetni (legalább a független sajtóban), a hasonló terminusokat kinevezések esetére is: Korábbi jó munkájára való tekintettel (ne legyünk igazságtalanok, ilyen is van); korábbi rossz munkájára, de diszkréciójára való tekintettel; mert X. kártyapartnere; mert Y. szomszédja; vagy mint megesik, családi okok miatt.

Kevés olyan terület van még ebben az országban, ahol olyan szépen virágozna a késő Kádár-kor szelleme, mint a magyar foci. A régi futball-nómenklatúra olyan idilli módon él tovább, hogy talán megannyi Szili Katalin sem kell hozzá, hogy felnyissa még mindig egy új aranycsapatról álmodó szemeinket.
A helyzet a cucializmus hanyatló napjaiban volt hasonló. Kezdett beszivárogni valamiféle üzleti szellem, meg a nyugat üdítően modern hangulata. Nem dőlt el már minden pártbizottsági üléseken, nem úgy történtek a dolgok mint régen, de még nem is úgy, ahogyan a példának tekintett Lajtán-túli vidékeken.
A tervgazdasági alkukon edződött vezetőket nem tette menedzserré a nyugati autó és a drágább öltöny, és nem csak a fehér zokni meg a makkoscipő miatt. (De a megfelelő kapcsolatrendszer azért éppen elég lehetett.)

Ha valaki szeretné megismerni, milyen volt a levegő a 80-as évek végének magyar gazdaságában, szippantson csak bele egy jó mélyet a mai magyar foci légkörébe.

Van valami végzetszerű abban, hogy amihez állami- vagy sportvezetőinknek köze lesz, az sok jóra nem számíthat. Most éppen az történt, pár nappal azután, hogy bejelentették, jó eséllyel a következő években Budapestről indulna a Dakar-rali, már le is fújták az idei versenyt.
Azon el lehet vitatkozni, hogy megéri-e ez az országnak, vajon hány külföldi turista töltené az újévet valamelyik Veszprém környéki lőtéren a verseny prológja miatt. De kell az országimázs, ezt fogadjuk el, valószínűleg csak jól járnánk a dologgal.
Az viszont már a nemzeti átok része kell legyen, hogy a Dakar-ralihoz is Szilvásy György szellemét sikerült először apportálnunk. A dolog persze csöppet sem vicces, Mauritániában valódi emberek haltak meg valódi terrortámadásban.

A maffiaellenes központ nyugdíjba vonuló vezetője kitálal(?). Tudjuk, a hídverés már megtörtént, most állítólag az uniós támogatások kerültek bűnözők célpontjába.
(Most kihagyom a magas labdákat a Ferenczi által is emlegetett első milliókkal kapcsolatban, arra azonban kíváncsi lennék, ezt a témát miért nyugdíjba vonulása alkalmából kapja elő, illetve akkor már miért nem mond példákat.)

Említettem már, a szervezett bűnözés megjelenése pályázati pénzek és egyéb állami források körül nem tragédia, akár a gazdasági fellendülést is segítheti. Lássuk be kevés olyan innovatív csoportja van a magyar társadalomnak, mint az alvilág. A tehetség pedig miért ne érdemelné meg a támogatást? Kreativitásban ugyan melyik gazdasági szakértő vagy éppen bölcsészből lett politikus vehetné fel a versenyt a legjobb szélhámosokkal? Hány Strasznov Ignáchoz mérhető szellem ül az Országgyűlésben? Melyik gazdasági- vagy pénzügyminiszterünk volt képes olyan gyorsan olyan sokat felhalmozni, mint Stadler vagy Kulcsár?

Csupán arra van szükség, hogy megfelelő irányba tereljük ezeket a szellemi energiákat. Hát kinek fájnának az uniós milliárdok? Ha a pénz nagy részét ügyes, a gazdaságot fellendítő, így az adóbevételeket növelő üzletekbe tudják fektetni, kit zavarna, hogy másik része akár terepjáróvá vagy helikopterré alakul?
Ne küzdjünk ez ellen, álljunk a folyamat élére, egy igazán új Magyarországért! Már úgyis szinte mindent kipróbáltunk, de eddig mindig csak a tisztességes politikusokat választottuk. Bízzuk mostantól inkább pénzünket a jelenlegi vezetőink helyett szélhámosokra, csalókra és tolvajokra!

Magyarországon ugyan még senkinek sem jutott eszébe, hogy a karácsonyfát ünnepi fára keresztelje, de nem aggódom, nálunk is el fog jönni az ideje, az eddigi tapasztalatok szerint akkor, mire az USA-ban is már mindenki túlzásnak fogja tartani. Bár a politikai korrektségben még jócskán le vagyunk maradva, a hazai üzleti szféra és a kereskedelem képes haladni a világtrendekkel, a hamarosan bevezetésre kerülő kora őszi Gifts Day-t, ami meg lesz fosztva minden ideológiai sallangtól, valószínűleg elsőként fogjuk honosítani.

A szokásoknak megfelelően ma átadják Az Év sportolója díjakat. Az első helyezettek még nem tudjuk, bár nem foghatunk nagyon mellé, ha Talmácsira, Szávayra és a vívókra tippelünk.
A díjakat a sportújságírók szavazatai alapján ítélik oda, ami a szakma nagyjából a futballunk színvonalát megütő minőségét tekintve garantáltan nem garancia semmire. Az igen ritka, nemzetközi szinten is elismert sikert hozó Bodrogi László világbajnoki ezüstje például csak a „szavazatot kapott még” mezőnyébe volt elég. Ez természetesen önmagában is nagy megtiszteltetés, hiszen a 2007-es év kiemelkedő sikereit elért sportolói és edzői alkotják ezt a társaságot. Ki ne emlékezne azokra a felejthetetlen pillanatokra, nagyszerű eredményekre, amelyekkel például Dzsudzsák, Gera, Kovács Ágnes, az FC Fehérvár labdarúgócsapata, Csank, Urbányi, Mészöly Géza, vagy éppen Bozsik Péter(?!) gazdagították idén a magyar sportot.
Tudom, kinek a pap, kinek a papné, meg ízlések és pofonok… De nem lehetne jövőre inkább az egészségügyi törvényhez hasonlóan itt is név szerinti szavazást kérni?