Gyurcsány Ferenc levélben köszönte meg, hogy újpesti futballszurkolók rasszista megnyilvánulása miatt az MLSZ pontlevonással büntette a klubot.
Dícséretes, hogy figyelemmel kíséri a lelátókon történteket, de tényleg levélírással kell még borzolni az ügyben a kedélyeket?
A miniszterelnök, mint a rendvédelmi szervek irányítója, a parlamenti többség vezetőjeként pedig a törvényhozás gazdája, talán tehetne is valamit a sportrendezvények rendjének biztosításáért. Történt bármiféle komolyabb felelősségre vonás egyetlen futballhuligán ügyében is? (Az MTV-székház ostromát azért ne vegyük sporteseménynek.) Megtalálták, és elítélték már a Szentes Lázárt lerúgó szurkert?
Persze, pontot levonni, meg levelet írni nem kerül semmibe, munka elvégezve. A dolgok aztán mennek majd, - a magyar futball egészében, - továbbra is a maguk egyre lejtőbb útján. De ismét sikerült a cselekvés látszatát kelteni.
Pedig, mint egykori sportminiszter, ő nyilván ért a focihoz. Nagy kár, hogy legutóbbi emlékezetes megszólalása futballügyben éppen egy alpári, rasszista megnyilvánulás volt.