Tegnap este egy elképesztő ítéletet hozott a játékvezető a török-magyar EB-selejtezőn. Láttunk már hasonlót, a koreai csapatot hasonló körülmények között csalták a négy közé a 2002-es (koreai-japán rendezésű, nyilván véletlen az összefüggés) világbajnokságon. Akkor a koreai-olasz meccsen Tottit állították ki egy ellene a büntetőterületen belül elkövetett szabálytalanság után, ahogy most Gerát. Kedvelem az olasz csapatot, vessen meg érte aki akar, és különösen kedvelem Tottit is. A tegnapi nem is volt igazán tétmeccs a magyar válogatott számára, mégis sokkal jobban felháborodtam, mint az öt évvel ezelőtti eseten. No nem csak a bíró böszmesége miatt. Nekem emellett tele lett tegnap este a tököm a skótozással is. Mondják, hajlamosak vagyunk mindent nacionalista módon megközelíteni, és ez független a politikától, bal-jobb oldalaktól. Tegnap este bizony bizonyítottak.
Hogy a fórumokon szinte hadüzenetet küldenek Skóciának, már nem is lep meg. De hogy a sajtóban minden a SKÓT bíróval van tele, attól már hányingerem van. Szinte mindegyik lap külön kihangsúlyozta a nemzetiségét. Ami meg a mérkőzést közvetítő Sporttv-n ment, az már vérlázító volt. A kommentátorok, a szakértők csak arról beszéltek, hogy a SKÓT... De még a szerkesztő is véletlenül (?) olyan sms-t olvastatott be, hogy "nem csodálom, hogy az angolok vicceket gyártanak a skótokról". Hányinger, szégyen... Ráadásul a csatornának lenne oka elővigyázatosan meghúznia magát.
A bíró olyan volt, amilyen, mindenki láthatta.
De mi a francnak kellett ebből nemzetiségi kérdést csinálni?!
(És ez esetben az index.hu és a blog.hu is szégyellheti magát, előbbi írásai, utóbbi blogkiemelései sem lógtak ki a sorból.)