2006. május 26-án hangzott el a hazugságokkal való őszinte szembenézés, a nyilvános bocsánatkérés mesteri műve, a megtestesült retorikai csúcsteljesítmény, szóval az őszödi beszéd.
Az évfordulóra emlékezve újraolvastam a Gyurcsány-blog bejegyzéseit, hogyan is írt a beszédet megelőző napokban a nyilvánosságról a nagy formátumú politikus, aki az egész politikai elit 16 évi hazugságait hátrahagyva akkor az ország polgárai elé lépett vallomásával.Május 25-i postjában így írt:
...félő volt, hogy nyilvánosság vagy nem nyilvánosság kérdésében még mielőtt elkezdenénk dolgozni, már be is fejeződik a találkozó. (...) Ahogyan egy megromlott kapcsolat helyreállítása legkevésbé sem a nagy nyilvánosságot igényli, hanem a nyugodt leülést, a merengő beszélgetést arról, hogy hogyan lehet ezt megjavítani, ugyanúgy a politikai bizalmatlanság légkörét is olyan nyugodt beszélgetéseken lehet meghaladni (...) a teljes körű nyilvánosság, az arc rezdülését figyelő kamerák sokasága nem segít a bizalom helyreállításán...
Másnap, a híressé vált beszéd reggelén még a következő bejegyzés született a koalíciós tárgyalások kapcsán:
egyetlen hangos szó, nyilvános odamondogatás nélkül sikerült megállapodni. Ez egyébként a frakciók és a pártok vezetőinek közös sikere. Hiszen nagyon pontosan értették, hogy a vitákat értelmetlen kiteregetni
Szerencsére a miniszterelnök a nyilvános beszéddel szembeni fenntartásait feladva, végül is államférfiként viselkedett, és még aznap a Köztársaság nyilvánossága elé állt korszakváltó, feltáró vallomásával.
Ezek után már teljes joggal írhatta az ellenzéknek címzett szurkát is:
A politika nem helyettesíthető kommunkációval. A politikai bizonytalanságot nem tudja eltakarni kommunikációs trükk.
Na de ez már tényleg legyen az ő bajuk!
